12th of August

"Justin Bieber ismét hallat magáról. Legutóbbi tweetje pontosan egy éve látott napvilágot, mire a mai napon felkerült egy újabb poszt ugyan azzal az üzenettel, majd mellé még néhány gondolat.

2013. augusztus 12-én mondott könnyű búcsút rajongóinak, a zenének és addigi életének, majd kerek egy évvel később ismét jelentkezett. Az üzenet nem állt sokból és pár perc múlva törlésre került, de minden egyes szavát pontosan lejegyeztük és megértettük.

"Ne haragudjatok #Beliebereim. Még itt vagyok és szeretek. Legyetek résen! #meglepetés"

Ezzel a gondolatával vagy azt akarja írni, hogy visszatér - és ez a nagy meglepetés - vagy csak szimplán mi tévedünk és kérünk elnézést. Emellett a bizonyíték mellett egy Atlantai rajongó is szentül állítja, hogy ő beszélt Bieberrel és megerősítette a tényeket. A hivatalos bejelentésre viszont várnunk kell."

~ Justin

Scooter tegnap egyáltalán nem hívott. Ezek szerint már egyáltalán nem érdekli, hogyan döntöttem. Annyit viszont elért ezzel a hosszas várakoztatással, hogy meginogjon a kemény önbizalmam e téma terén. Kikapcsolódásra vágyom most leginkább, de semmi kedvem nincs ahhoz, hogy kimozduljak a házból. Szívesebben dőlnék le és pihennék kicsit, de ezt a dolgot el kell intézzem. Dehogy! Egyáltalán minek töröm magam azon, hogy Scooter kéréseit teljesítsem. Ha nem bír időt szakítani rám, akkor az ő lelkén szárad.

Egy a mellettem lévő polcon heverő értéktelen szoborra vezetem a dühtől élesedő tekintetem, majd a falon nézek körbe. A színek melegek, a berendezés otthonos, mégis minden rideg és élettelen. Csalódottság érzése vájja bele magát a szívembe, ami egyenesen tőlem származik, én okoztam. Végigfut rajtam, mitől késztetést érzek a menekülésre. Menekülnék, de hova?

Szemeim egyik fényképről a másikra cikáznak, érzem ahogy a düh eluralkodik rajtam, a fejem fáj és rendkívül fáradtnak érzem magam. Nem tudom mire vélni saját viselkedésem, csak annyit tudok, hogy szükségem van valakire. Bárkire, aki meghallgat, aki tanácsot ad, aki törődik velem és jobb kedvre derít. Ami pedig a legszomorúbb, hogy ez az egyetlen dolog jelenleg, mely teljes mértékben lehetetlen. Túl hamar veszítettem el őket. 

Saját magamat kínzom a hosszas gondolkozással órák óta. A rohadt életbe, miért nem hív már Scooter? Ő is elhagyott, mindenki elfelejtett, mintha csak a koporsómban feküdnék végső álmomat alva. Miért kéne akkor visszatérjek? Hiszen nincs senkim, aki támogatna ebben, csak sodródnék az árral ismét és ugyan ide lyukadnék ki, nem vesztegetem az időm.

A Marlboro doboza a konyhai pulton hever, egyáltalán nem emlékszem, hogyan került oda. A tegnap estéről az utolsó képem egy hangos ajtócsukódás volt, melyet távozáskor hallattam magam után. Fogalmam sincs, kivel voltam, mit csináltam, de még azt sem, hogy hol és hogyan jutottam vissza.

Felkapom a cigit a csomagolással együtt, hozzá a az acél bevonatú, gyémánt berakással, mely egy fél szárnyat szimbolizál mindkét oldalon.

Sietősre veszem a formát, pedig hiába a nagy rohanás, 20 perc alatt simán odaérek a hegyoldalhoz. A szomszéd utca mellett van egy erdős rész, ha a falak fojtogatnak, mindig kijárok lehiggadni, ez most sem történik másképp. Útközben szokásosan rágyújtok, mire belemerülnék a nyugtató füst ki és belégzésébe, a zsebemben erősödő rezgésre leszek figyelmes. Nem veszem fel, főleg ha Scooter az.

Tévedtem. A kijelző Miranda nevet mutat. Azonnal beugrott a kép barna hullámos fürtjeiről, rövid, kivágott ruhájáról és azokról a csinos lábakról, melyet tetoválás díszített a bal bokánál. Héberül lehetett a felirat, mert nem tudtam kivenni az amúgy is sötét éjszakai klubban. A lézerek néha-néha felvillantak a fejünk felett, de nem kaptam elég időt és fénymennyiséget sem ahhoz, hogy kiderítsem.

Csinos lány, egyszer táncoltunk, de nem emlékszem, hogy bármi más is történt volna. Megnyomom a "Fogadás" gombot, és a fülemhez emelem a készüléket.
- Szia Justin, csak azért kereslek, hogy megvagy-e. - szól bele egy lágy hang a telefonba.
- Aha. - mindössze ennyit válaszolok. - Van kedved átjönni? - jut eszembe a gondolat, hogy ő talán meghallgat.
- Ne haragudj, de most a reptéren vagyok. - válaszolja kínosan. Nem is baj, amúgy sem a szokásom kiönteni a szívem idegeneknek.
- Oké. - mondom, majd próbálok egy szia-t kialakítani, de gyorsan közbevág.
- Majd legközelebb. - hallatszott, hogy zavarban van, így véglegesen elköszönök és folytatom az eredeti tervem.

2 perc sem telik el, mire a rezgés ismét megindul. Sosem hagynak békén? A kijelző Scootert azonosítja a telefonszám alapján. Ez az aminél az elutasításra megyek. Eddig nem keresett, vessen magára. Viszont nem adja fel, csak hívogat. Van egy rossz hírem: kitartó vagyok és akárhányszor próbálkozik nem érdekel.

Zsebre vágott kézzel kullogok át a széles úton, miközben a hívás végre abbamarad. Ujjaimmal kotrom elő az öngyújtót, de a két szál Marlboro-t már nem találom. Biztos kieshetett a zsebemből. A büdös életbe. Haragomban a kemény aszfalthoz vágom a tárgyat morogva egy sort, mire egy idős hölgy rám szegezi tekintetét, mely ijedtséget sugall. Ez kétség kívül nem volt ijesztő pillanat, de nem tudom felfogni, hogy miért csináltam. Egyszerűen eluralkodott rajtam a szokványos fojtogató érzés, melyből nem látom a kiutat.

Lassan a törmelékekhez nyúlok, bár nem túl szerencsés dolog. Óvatosan felszedem a darabokat, tenyeremben a közeli kukához szállítom és kézfejemet oldalra billentve nézem, ahogy az apró fémrészek elérik a zöld kosár alját.

Kezem beletörlöm fekete színű farmerembe, miközben a pad szélét választom ülőhelyemnek. Tenyeremet rásimítom az arcomra, teljesen beletemetkezem, ujjaim ráfeszülnek koponyám felső részére. Várom, hogy ismét elérjem azt a pontot, melynél nyugodtnak érzem magam.

Gondolatok ezrei cikáznak fejemben, miszerint túl negatív irányba tartok. Egyre jobban és jobban. A lapoknak bejött a drága jövendölésük, de ha akarok, visszavághatok. Arról nem beszéltek, hogy egyszer ismét visszatérek, erre pedig itt a tökéletes alkalom. Ráadásul másban is kipróbálhatom magam. Remek lesz.

Menedzseremet próbálom elérni, de nem veszi fel. Miért kell ilyenekkel folyton felhúznia? Azonnal lehiggadok, amikor jelzést kapok, hogy próbálnak utol érni. Az alany neve nem is más, mint Scooter.

- Kölyök, már egy ideje próbállak elérni, miért nem vetted fel? - szóval ismét csak egy oktatószöveggel készül.
- Nem ez a lényeg Scoo. Tudod miről akarok beszélni veled, ne húzz fel ilyen baromságokkal, jó? - húzom össze szemöldököm szorosan és hallgatok.
- Tudom, tegnap Carin mondta, hogy beszélt veled, de volt néhány elintézni valóm. Remélem jól átgondoltad és számodra kedvező válasszal állsz elő.
- Először is azt nem mondtam, hogy eldöntöttem. Csak szeretném tudni az alap dolgokat róla. Egyetlen egy szót nem meséltél a történetről, a szereplőkről. Annyit mondtál, hogy valami Tom nem tudom ki fogja rendezni. Sosem hallottam róla előzőleg. - hangoztatom gondolataim.

- Először is - parodizál, én pedig csak egy mély megnyugtató lélegzetet veszek. - Tim Burton rendezi és szeretné, ha te alakítanád Brian Wilson szerepét. Hidd el, hogy én sem tudok sokat. Lebeszélek egy találkozót holnapra a csapat egy részével. Elbeszélgettek kicsit, megismerkedtek és döntesz.
- Már döntöttem, de így jobban hangzik. - válaszolom, mire ő sóhajt egyet. Ennek mi értelme volt?
- Rendben. De légyszíves ma ne nagyon menj éjszakázni Justin. - kér meg, na persze. Az utolsó dolog amiről lemondanék, a szabad akaratom.
- 20 vagyok, azt csinálok amit én akarok. - hangsúlyozom az "én" szót, majd meg is szakítom a beszélgetést, nehogy megint papolni kezdjen.

Nincs szükségem 20 évesen hegyibeszédre. A magam ura vagyok, ezentúl semmilyen szabályhoz nem vagyok kötve, élem az életem úgy, ahogy én azt jónak látom. Ma este csak azért is ki fogok mozdulni a házból és az eddigieknél sokkal jobban élvezni fogom az alkoholt, a füstöt vagy az apró fehér bogyókat, melyekkel kedvenc helyemen már rutinosan szolgálnak ki.

Hazafutok és egy újabb ajtócsapódással indulok az emeletre, ahol a szobámba rúgom le Supráimat, mielőtt az ágyra dőlnék. Szemeim ismét megtalálták a fényképeket az éjjeliszekrényen. Ilyenkor önt el leginkább az érzés, mi szerint teljesen szánalmas vagyok. Ma viszont nem engedem továbbterjedni.

Felállok és a szekrényhez sétálok. Kiemelek egy színes hosszú állású topot, hozzá fehér blézert, fekete ülepes nadrágot, amit mindkét térdnél egy-egy piros textília díszít. A cipő és a kiegészítők maradnak.

Indulás előtt gyorsan körbe sms-ezek a baráti társaságomban, miszerint a Calabasasi Night Clubban találkozunk fél óra múlva. Az út nem rövid, de megéri.

Bepattanok a krómozott Friskar Carma-ba, gázt adok, és óvatosan hajtok ki a garázsból, fordulok rá az útra. Kicsit aszfalt kopratással indulok neki az esti szórakozásnak. Jókedvemet egyből elrontja a sok kattogó és villogó masina minden második ember kezében. Mi a faszt keresnek ezek itt? Mégis mit akarnak?

Amint kiszállok a kocsiból választ kapok kérdéseimre. Engem keresnek, engem akarnak. Mindenki a képembe mászott és meghökkentő kérdésekkel illettek. Honnan jöttek rá a filmes dologra és amit sosem bírtam ép ésszel felfogni, hogy derítették ki mikor és hova megyek?

Próbálok színlelni, mintha egyáltalán nem venném őket észre és nem foglalkoznék az üggyel annak ellenére mennyire bosszant és érdekel. A helyiség legtávolabbi boxában már látom is Twizzy-t egy hátulról elég formás csajjal iszogat.

Lépteimet felgyorsítom és egyenesen hozzájuk tartok. Nincsenek egyedül, Andy is az asztalnál iszogat a pincérnővel incselkedve.
- Már rendeltem neked haver. - nyújtja a poharat Twist, amit én egy halvány mosollyal és bólintással köszönök meg.
- Te vagy Justin Bieber? - fordul felém a szőkeség.
- Lehet hogy mostanában nem lógnak a nyakamon a kedves firkászok, de eleget láttál előtte ahhoz, hogy felismerj. - kacsintok rá.
- Justin itt vagy? Nézd meg ezt a drágaságot itt. - próbálja az ölébe húzni a felszolgálót, de ő ellenkezik és faképnél hagyja. Szemeimmel végigmérem, de nem a legjobb, akit valaha láttam.

- És mi van a filmeddel? - próbál szóra bírni a szőkeség.
- Mégis honnan a büdös francból tud róla mindenki?? Én kevesebbet tudok erről az egészről. Különben is, ha majd akarok beszélni róla hidd el drága, fogok. Ne turkáljatok már az életemben. - fordulok a pulthoz és jobb öklömet erősen a fekete fába vágom.

- Ne foglalkozz vele bébi. Gyere velem, mutatok neked egy nyugis helyet. - vonszolja félre a lányt Twist.

Őszintén szólva egyáltalán nem indult jól az estém, ezért inkább kértem egy szokásosat. Mandy egyből közelebb hajolt, hogy suttogva mondhassa.
- Van egy elég pörgős cucc, amit nemrég szereztem be, muszáj kipróbálnod! Andy is bírná, ha már nem lenne eléggé kiütve. - mutat rá kevésbé feltűnően a mögöttem lévő fekete hajó tetovált srácra.

Bólintok, majd a pult mélyéből elővesz egy kis átlátszó zacskót. Elég színes por volt benne. Egyébként Mandy az a lány, akiről utoljára gondolná azt az ember, aki drogkereskedéssel foglalkozik. Rendes, ápolt, intelligens lány. Sehol egy tetoválás, egy piercing, rendesen öltözködik, nem sminkeli magát túl kihívóan és a természete is az ellentéte azokénak, akik ilyen dolgokkal foglalkoznak.

Felállok a székről, kezemben alaposan elrejtve a csomagolást, mikor utánam szól.
- Ezzel nem olyan feltűnő. - nyújt egy pohárt tele tequiala-val. - És a színe is érdekes lesz. - kacsint és folytatja a munkáját tovább. Én pedig beülök Andy mellé és a port az italomba töltöm, amit másodpercek alatt lehúzok. Remélem ettől jobb lesz az este hátralévő része.

Kedves Olvasók!

Szörnyen restellem ezt a kimaradást,  egyszerűen túl sok tenni valóm volt a suli miatt is és az időérzékem is elillant. Tényleg nagyon sajnálom. Azért remélem annyira nem nehezteltek rám, hogy inkább nem is olvassátok tovább a blogot.  

Mindössze egyetlen egy hét van a nyárból, ami nekem teli van teendőkkel, így nem igazán lesz lehetőségem megírni a következő részt arról nem is beszélve, mi lesz, ha az iskola is megkezdődik. Ezért úgy döntöttem, hogy a modult, mely a következő rész dátumát mutatta törlésre kerül. Nagyjából azért képben lesztek, hogy mikorra várható, de nem akarok pontos dátumot megadni. Leginkább hétvégén tudok vele foglalkozni, de majd kiderül mi is fog történni. Innentől kezdve nem igazán akarok előre mondani dolgokat.

Puszillak titeket!